Kerekasztal beszélgetés a Szent-Györgyi Hallgatók és Diákok részvételével a Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozóján

Kerekasztal beszélgetés a Szent-Györgyi Hallgatók és Diákok részvételével a Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozóján

Szent-Györgyi Hallgatók

Be- és kikerülés:

Felvételük pályázat és felvételi eljárás alapján történik mind a négy egyetemi vá­rosban. Előfeltétel, hogy a programba jelentkező fiatal a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, vagy a Szegedi Tudományegye­tem aktív jogviszonnyal rendelkező, elsősorban első-, vagy másodéves hallgatója legyen. A Szent-Györgyi Hallgatók elsősorban a Szent-Györgyi Diákok közül kerül­nek ki. Az OKTV dobogós helyezettjeinek is meghirdetésre kerül ez a lehetőség, így a program földrajzi nyitottsága biztosított.

A sikeres felvétel előfeltétele továbbá a folyékony angol nyelvtudás (minimum kö­zépfokú szintű), valamint egy motivációs levélben kifejtett komoly elhivatottság az orvosbiológiai kutatások iránt.

Az adott tanév végén a Hallgatóknak be kell számolniuk szakmai előmenetelük­ről. A szakmai bizottság előtt zajló, angol nyelvű Auditot követően születik dön­tés arról, hogy a hallgató részese marad-e az ösztöndíj programnak az azt követő tanévben. A kiesők helye, amennyiben más hallgató teljesíteni tudja a bekerülési feltételeket, átvehető.

Fontos megemlíteni, hogy a programba felvételt nyert, de az elvárásokat nem teljesítő, esetleg időközben más irányba kibontakozó hallgatók kikerülnek a prog­ramból, ugyanakkor később, pl. tudományos diákkörösként jelentkező felsőbb éves tehetségek beléptetésére minden tanév elején mód nyílhat.

 

Szent-Györgyi Hallgató előadása a Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozóján2

Szent-Györgyi Hallgató előadása a Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozóján

Juttatás:

  • Havi ösztöndíj

  • Kutatási lehetőség az ország legkiválóbb mentorainak a laboratóriumaiban

  • Kiváló nemzetközi és hazai oktatók előadásainak hallgatása

  • Kollégiumi elhelyezés Szegeden

  • Angol nyelvoktatás

  • Prezentációs technika képzés

  • Kommunikációs képzés

 

FELVÉTEL AZ EGYETEMI KÉPZÉSI PROGRAMBA


Az NTA minden tanévben felvételt hirdet a Tudományos Műhelyeibe. A jelentkezés feltétele, hogy a diák aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezzen a Programba bevont valamely felsőoktatási intézménynél.

 

A programba felvett Hallgatók kiválasztása az alábbi módokon történik:

  • Az NTA I. évfolyamába felvételi vizsga útján kerülnek be az első- vagy másodéves egyetemi hallgatók. A többlépcsős folyamat során a vizsgabizottság felméri a hallgatók szellemi felkészültségét, kreativitását, tudományos problémamegoldó képességét és angol nyelvtudását. A vizsgát az NTA középiskolai és egyetemi képzésért felelős vezetői (szakmai vezetők, képzési igazgató) szervezik és bonyolítják le. A jelöltek angol nyelvtudásának felméréséhez igénybe vehetik egy nyelvtanár szakmai segítségét is. A legjobban teljesítő hallgatók ezt követően meghívást kapnak az NTA programjában való részvételre.

  • Az NTA örömmel várja az egyetemek felsőbb évfolyamaiban tanuló, tudományos érdeklődésű hallgatóinak jelentkezését. A II-VI. évfolyamos hallgatóknak az NTA ösztöndíj elnyeréséhez bizonyítaniuk kell versenyképességüket kortársaik legjobbjaival összehasonlítva. Ez feltételezi a különösen sikeres helyi és országos Tudományos Diákköri Konferencián (TDK) való szereplést, valamint első és/vagy társzerzőséget tudományos publikáció(k)ban.

 

Hallgatóink Budapesten:

 

Hallgatóink Debrecenben:

 

Hallgatóink Pécsen:

 

Hallgatóink Szegeden: